Szeptember végéig kész közeli állapotba kerülhet a múzeum előtti tér

Az alapépítményi munkálatok már kész vannak a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely előtti területen. Megtörtént a közművesítés, a régi burkolatokat eltávolították, a régi épületrészt – a Pápai féle boltot - teljes egészében elbontották. 

István József, a Házmester Bau Kft. képviselője szerkesztőségünknek elmondta: az elmúlt időszakban két, a munkálatok végzését akadályozó fát kellett kivágniuk. Az egyik a közmű munkálatait akadályozta, a másik pedig már akkora gyökérzettel rendelkezett, amely már a korábban meglevő burkolatot is károsította. A következő hetekben a burkoló munkáké lesz a főszerep, de a múzeum épületének homlokzata is megújul. A régi vakolatot eltávolítják az intézmény homlokzatáról, majd megfelelő alapozás után új fedést kap a ház. Megoldódik a csapadékvíz elvezetése a térről és a tető és a homlokzat bádogelemeit is cserélik majd. A hiányzó cserepeket is pótolják majd az épületen, de teljes tetőcserét egyelőre nem enged a pályázati forrás. István József elmondta, ha az időjárási körülmények is kegyes lesznek és ebben az ütemben tudnak tovább haladni, akkor szeptember végére kész közeli állapotba kerülhet a tér kialakítása. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. szeptember 21.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!