Szenvedélyből küldetés: Rózsás Márton a régészet rejtelmeibe avatta be a barcsiakat

Sokáig azt hittem, hogy ez egy szenvedély csupán, de most már látom, hogy egy küldetés, egy olyan műfaj, amelyből leginkább csak kihalni lehet” – mondta el szerkesztőségünknek Rózsás Márton, akit a „Hogyan dolgozik a régész?” című, szerdai előadása előtt kérdeztünk.

A helytörténész kiemelte: egy régész folyamatosan dolgozik, nem csak a terepen ásóval, kapával és spaklival, hanem fejben is, hiszen a régészet tulajdonképpen nem egy magányos műfaj, itt mindig egy team dolgozik, ami nagyon komoly együttműködést kíván. Hozzátette: tizenéves korában meglepődve tapasztalta, hogy erről a környékről semmiféle régészeti emlék nem található, ezután állt neki kutatni. Rózsás Márton hangsúlyozta: nem csak Barcs, de szinte az egész megye feltáratlan vidéknek számít, bőven – évtizedekre – elegendő munkát adva ezzel a régészeknek. A barcsi Palánkvár ásatása 2003-ban fejeződött be, ezen anyag feldolgozása jelenleg is folyik, és részben már tudományos közlemények formájában meg is jelent. A honismereti előadássorozat következő állomásán Pilica – Pálfalu városrészek múltját ismerhetjük meg a Barcsi Városi Könyvtárban.

Fotó: innoteka.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!