Szászfalvi: Száz évvel ezelőtt elődeink nem omlottak össze

„Gyásznap ez nekünk” – mondta a békediktátum 100. évfordulója alkalmából rendezett szoboravatón Szászfalvi László országgyűlési képviselő Barcson. A honatya beszédében hangsúlyozta: Száz évvel ezelőtt elődeink nem omlottak össze és elindult egy olyan építkezés, amely 2010 után teljesedett ki.

A politikus szerint a határon túlra szakadt nemzettesteknek köszönetet kell mondani, hiszen ki tudja hányszor álltak talpra és kezdték újra, tettek folyvást tanúságot magyarságukról. Szászfalvi László szerint abban, hogy a Kárpát-medencében a magyar közösség megmaradását és boldogulását segítsük, mindannyiunknak feladata van. Tóth Dávid: Közös szóból folyó ered című szobrának leleplezése előtt a képviselő hangsúlyozta: ez az emlékmű egyszerre szimbolizálja a magyarság megtörettetését és egységét. A több mint száz fős közönséget és az online a közvetítésbe bekapcsolódó somogyi, barcsi és hargitai embereket is köszöntötte Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke. A szobor leleplezése után a Somogytarnócai Asszonykórus adott műsort, majd a város és Somogy megye képviselői, a politikai és civil szervezetek és magánszemélyek helyezték el virágaikat a szobor lábazatánál.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. szeptember 21.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!