A Sünik csapata vitte el a Vándorkupát az ovis sportnapon

 Babzsák szedés, pók-és rákjárás, alagútváltó és számos labdajáték. Többek közt ezek a játékos feladatok vártak a barcsi nagycsoportos óvodásokra, akik immár 21. alkalommal mérkőztek meg társaikkal az óvodás sportnapon. A verseny célja az volt, hogy a gyerekek olyan játékos feladatokban tehessék próbára ügyességüket, ahol elsősorban jól érzik magukat és sikerélményekkel térhetnek haza. Emellett hogy a gyerekek, óvónők és szülők együtt sportoljanak, ezáltal megvalósulhasson az együttjátszás öröme, a szülők és az óvoda kapcsolatának mélyítése, illetve kiemelt célként fogalmazódik meg minden évben a sportnapon  az egészséges életmódra nevelés.  

Az idén a  két csapatot indító Széchenyi közi óvoda Sünik csapata bizonyult a legjobbnak, ők vehették át a tavalyi győztesektől a vándorkupát. Utánuk következett a Brekik, a Zöldek, a  Pöttyös labda és a Bambi csapata, de a program végén minden résztvevő felejthetetlen élményekkel és egy gyümölcscsomaggal térhetett haza.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!