Somogyban január 23-ig lehet még a napelemes pályázaton részt venni

A nagy érdeklődésre való tekintettel módosították a második szakaszban kiírt napelemes pályázatok leadási határidejét, így Somogyban, január 23-ig lehet még azokra jelentkezni. "A kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentős állami támogatással tíz év alatt hatszorosára növeljük a hazai napenergiás kapacitásokat" - idézi a közlemény Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt.

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen 2030-ra. E törekvés valóra váltását szolgálja a december elején elindult lakossági pályázat is, amely több mint 201 milliárd forintos keretösszeggel támogatja napelemes rendszerek és akkumulátorok telepítését, nyílászárók cseréjét, fűtési rendszerek korszerűsítését - mondta az államtitkár a közlemény szerint. A pályázat kifejezetten az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű háztartások számára nyújt segítséget, akik önerőből nem tudnák kigazdálkodni a megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokra váltás költségeit.

fotó: portfolio.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!