Sikeres SzulOktoberfest
Ünnepi szentmisével kezdődött és fergeteges bállal zárult a SzulOktoberfest. A házigazdák délután 150 fős vendégsereggel ünnepeltek, este pedig kétszázzal mulattak.
Virth József, a Szuloki Német Nemzetiségi Együttes vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy az összetartozásról szólt ez a nap, erről szólt Sass Rudolf atya is a prédikációban és ezt igazolták a jelenlévők is. A geresdlaki zenekarral évtizedek óta tart a kapcsolat, és 30 évvel ezelőtt pont szuloki mintára, az itteniek segítségével alakult meg a geresdlaki tánccsoport. Szintén 30 éves jubileumot ünnepelt idén a Miklósi Tánccsoport, akik az új kapcsolatot képviselik, velük a nyáron találkoztak elsőként a szulokiak. Itt voltak dunacsekcsői zenészek és táncosok is, akikkel szintén élő a kapcsolat, évente, kétévente mennek egymáshoz, és elfogadta a meghívást a Vukovári Énekkar is. Együtt vonultak végig a falun is, hogy mindenki láthassa: élnek a sváb hagyományok és együtt töltötték az estet. A találkozók sora azonban még ért véget, szombaton Igalban ünnepelnek a németek, majd jön a nemzetiséghez tartozó együttesek és csoportok megyei találkozója is hamarosan.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!