Sikeres évet zár a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás,

Sikeres évet zár a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás, mondta el a Dráva Hullám vendégeként a társulás elnöke. Reiz Tamás szerkesztőségünk elmondta, hogy 2016-ban indult el az a folyamat, amely a 2017-es év sikeréhez vezetett. A tavalyi évben számos nyertes pályázata volt a társulásnak, azonban ezek az idei évben válnak kézzel foghatóvá.

Nem csupán közösségi, önkormányzati fejlesztések indulhattak vagy nyertek pályázati támogatást, de nagyszámú munkahelyteremtő és a vállalkozói szférát közvetlenül érintő beruházás is megvalósulhat. Kiemelte, hogy a lakosság megtartó erejének növekedésének alapfeltétele egyértelműen a munkahelyteremtés. Ebben segítenek a vállalkozások nyertes pályázatai is, hiszen ezek a tenderek egy egész város vagy falu életére kihathatnak, mivel a munkalehetőség lakosságmegtartó erőt jelent. A megerősödő vállalkozások pedig jobban részt vehetnek a település életében, ezáltal azok is könnyen megerősödhetnek. A társulás és az önkormányzatok által elnyert pályázatok pedig segítenek a közösségépítésben, a helyben maradásban és az infrastruktúra fejlesztésében is. Ezek között vannak humánképzésre, rendezvényre, épület felújításra, fejlesztésre, útjavításra és gyerekesélyre nyert támogatások egyaránt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!