Sikeres évet tud maga mögött a barcsi turisztikai egyesület

Sikeres évet zárt 2021-ben a Barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület, hiszen három nagyszabású és több kisebb rendezvényt sikerült megvalósítaniuk, írta meg szerkesztőségünknek a szervezet elnöke.

Madarász Zsuzsanna úgy fogalmazott, hogy fontos számukra, olyan programok létrehozása, amelyekben minden korosztály talál az érdeklődésének és az ízlésének megfelelőt. Kiemelt céljuk azonban, hogy a fiatalok számára legyen több, tartalmas és igényes szórakozási lehetőség Barcson. Így született meg a tanévnyitó suli-buli rendezvény, illetve a korcsolyapálya ötlete, és mindkét projekt esetében sok pozitív visszajelzést kaptak. Mint megtudtuk, így volt ez a többi rendezvényük, a júniusi családi nap, az aratóünnep, a halászléfőző fesztivál esetében is. A sikerhez hozzátartozik, hogy ezen rendezvények nagy részét pályázatból valósították meg, 2021-ben három esetben pályáztak sikeresen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!