Semmelweis napi üzenet az ünnepeltektől

Semmelweis nap alkalmából köszönetet mondanak az emberek számos formában az egészségügyi dolgozóknak. Mi arra is kíváncsiak voltunk, ők mit üzennek ezen a napon.
 

A Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ igazgatója elmondta, hogy továbbra is három dolgot kérnek. Ez a prevenció, a türelem, és a megértés. dr. Kisimre László úgy fogalmazott „ A koronavírus miatt nehéz helyzeten vagyunk túl, nehéz volt a pácienseknek és nekünk is. Új rendszert kellett megszoknunk, kézfertőtlenítés, a szájmaszk, a türelem, a szabadban való várakozás, előjegyzés. Semmelweis is a kézmosás fontosságát hangsúlyozta 200 évvel ezelőtt.” Most új dologként lépett be a telefonos konzultáció lehetősége is. Az előjegyzési rendszer nagyon jól debütált, ezt a jövőben is szeretnék megtartani. Szakrendeléseken újra teljes gőzzel és erővel dolgoznak, és igyekszenek az elmaradt ellátásokat és egynapos műtéteket is pótolni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!