Saját készítésű babaházak a Deákban

Az idei tanév több kihívás elé állította a köznevelési intézményeket, sorra maradnak el a rendezvények is. Programok, versenyek nélkül azonban színtelen az iskolai élet, ezért igyekszenek a hiányt pótolni, például háziversenyekkel - mondta a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola igazgatója.

Benczéné Németh Bernadett minderről egy babaház kiállításon beszélt szerkesztőségünknek, ahol az 5. évfolyam tanulóinak alkotásai versengtek egymással. Az újszerűen megrendezett program ötletgazdája és a kivitelezés irányítója Czirákiné Kovacsics Anita tanárnő volt. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, energiát nem sajnálva készültek a kreatív művek a technika órákon. Az aprólékosan kivitelezett babaházakból készült kiállítást az iskola dolgozói és tanulói egy héten keresztül tekinthették meg és voksolhattak is. A közel 300 leadott szavat alapján az első helyezett Gillbanks Maja és Végvári Jázmin alkotása lett. Ezüstérmet szerzett Tüske Dorina és Gali Laura munkája, a 3. helyezett pedig Nagy Anett és Stecher Nóra babaháza lett. A házon belüli vetélkedők sorát február 5-én gazdagítja majd a farsang is. A Deákot Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolává varázsolják, ahol a felső tagozatosok számára Harry Potter és barátainak kalandjairól szólnak majd a feladatok.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!