Ritmusfejlesztés, kirándulás és felcsíki táncok; vagyis újra táboroznak a néptáncosok Barcson

Az előző évekhez hasonlóan a Drávamenti Néptánc Egyesület idén újra megrendezi a nagysikerű néptánc táborát, amelynek a Móricz Zsigmond Művelődési Központ ad otthont- erről tájékoztatták szerkesztőségünket a Boróka Senior Táncegyüttes tagjai, Balassáné Henézi Piroska és Nick Eszter.

Az augusztus 8-tól augusztus 12-ig tartó táborban délelőtt táncfoglalkozás, délután pedig kézműves foglalkozás várja a gyermekeket, ezen kívül Kaszóba is ellátogatnak majd, illetve lesz egy nap, amikor a barcsi strandon élvezhetik az augusztusi meleget a táborozók. Az egy hét során a gyermekek egy kis ízelítőt láthatnak abból, milyen is néptáncolni, s ha megtetszik nekik, akkor akár a Művészeti Iskolába is jelentkezhetnek. Két csoportban dolgoznak majd a fiatalok: az ovisok és a kisiskolások megismerkednek az ugróssal, illetve ritmusfejlesztés, daltanulás és különféle játékok szerepelnek a programok között, a nagyobbak pedig a felcsíki táncok alapjait sajátítják majd el.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!