Retro tanterem az Arany suliban, és üzenet az egykori diákoktól

1996-ban az iskola 20 éves jubileumán rajzokat készítettek a Barcsi Arany János Általános Iskola diákjai és üzeneteket fogalmaztak meg a jövő iskolásai számára. Az időkapszulában épen maradt levelek is helyet kaptak egy ünnepi kiállításon, no és még sok minden a múltból, miközben a jelen vidám versenyekről szól.

Szikinger Józsefné, az intézmény igazgatóhelyettese szerkesztőségünknek elmondta, a 45 éves iskola hagyományos versenyeket készített elő a gyerekeknek, alsó-felső évfolyamokon is komplex feladatok várták a 6-6 fős csapatokat.
Racsek Józsefné könyvtáros, a piciknek készítette a feladatsorokat, melyekkel a múlt héten, minden délután egy-egy évfolyam diákjai bírkóztak meg. Simon Ilona, humán munkaközösség vezető, a felsősöket várta a hatodik órákban, és a beszámolók szerint nagyon jó hangulatban zárták ezekkel a napot a nagyok. Vidám feladatok nemcsak asztal mellett várták a tanulókat, hanem Márkus Gabriella testnevelőnek köszönhetően sportfeladatokat is lehetett választani. Sőt! Táncos feladatokat is! Az eredményhirdetés holnap reggel lesz, a jubileumi Arany-napon.
A 45 éves évforduló alkalmából a pedagógusok is készültek meglepetéssel. Kiállítást rendeztek régi tanszerekkel, eszközökkel és egy korabeli iskolai osztályt is berendeztek. No és, ott vannak az egykori diákok üzenetei, és rajzai, melyek szintén megszólítják a nézelődőket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!