Rétisas gyógyul a drávaszentesi madárrepatriálóban

Babócsáról került a drávaszentesi madárrepatriáló állomásra egy rétisas. Az idős, hím példány fején és szárnyán látható sérülések arra engednek következtetni, hogy valószínűleg egy másik rétisassal került összetűzésbe. Ennek ellenére a madár élénk, önállóan táplálkozik – tájékoztat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. 

A rétisas az egyik legkorábban költő madárfajunk, a fészek tatarozását már decemberben megkezdik a párok. Ilyenkor januárban már gyakran láthatjuk nászrepülésüket, amikor is hangos kiabálás közepette együtt köröznek a magasban. A költési időszak közeledtével előfordulhatnak a már meglévő költőpárok területére „betolakodó” példányok is, és ilyenkor harcra is sor kerülhet. Vélhetően ez történt ezzel a madárral is. A rétisas állományát a múltban leginkább élőhelyeinek elvesztése, jelenleg pedig az áramütések és mérgezések veszélyeztetik. A kritikus szintet a 70-es években érte el, mikor is mindössze 10-12 pár költött Magyarországon. Köszönhetően a rétisasvédelmi programnak azóta hazai populációja növekszik, jelenleg több mint 300 párra tehető. Érzékeny a zavarásra, akár a költés meghiúsulásához is vezethet, ha megzavarják őket. Épp ezért élőhelyük zavartalanságának biztosítása a természetvédelem fontos feladata, csak úgy, mint a sérült madarak befogása, ellátása és visszaengedése a természetbe. 

Forrás: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!