Rendőri kávéházat rendeztek Drávaszentesen

Negyedik alkalommal rendezték meg Drávaszentesen a Polgárőr Police Cafét. Az idei évben újdonságnak számított, hogy ezúttal a környezetvédelem, a környezet tudatos életmód kérdése is a terítékre került.

Kovács Tibor, a Drávaszentesi Polgárőr Egyesület elnöke szerkesztőségünknek elmondta: programjukkal a 2014-ben indult országos Police Café rendezvényhez csatlakoztak azzal a céllal, hogy párbeszédet alakítsanak ki egy barátságos környezetben a rendőrség, a polgárőrség és a civilek között. Nem titkolt szándéka a szervezőknek, hogy hosszú távon mindenki együtt tudjon működni és közösen találjanak megoldást a problémákra. Az egyesület elnöke hozzátette: idén a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársát, Horváth Zoltán tájegységvezetőt is meghívták a fórumra, akit felkértek, hogy mutassa be a településrészen működő igazgatóság munkáját és céljait, és ezen keresztül hívja fel az érdeklődök figyelmét a környezettudatos életmód fontosságára is. A szombat délután kezdődő programon Szilágyi Barna, rendőr törzszászlós, illetve Horváth Zoltán tájegységvezető tartottak előadásokat, ezeket követően, fórum révén pedig, a résztvevők kérdezhettek a témákkal kapcsolatban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2022. április 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!