Régi és új kedvencek a Barcsi Városi Könyvtárban

Még látható az a kiállítás a Barcsi Városi Könyvtárban, mely a Közösségek hete programsorozat részeként nyílott, a felelős állattartás jegyében, és már elérhetők a legújabb könyvek is.

 

A könyvtár a barcsi menhelyről örökbefogadott kutyák képeiből készült kiállítással készült az országos rendezvényhez kapcsolódva, és olyan örökbefogadott kutyák képeit várták e-mailben, vagy papíralapon, akiket a barcsi menhelyről fogadtak örökbe. A fotókból nyílt tárlat 2024. július 6-ig tekinthető meg.
Aki, betér kiállítást nézni, nézzen szét az olvasni valók között is, mert az elmúlt hetekben újabb kiadványokkal gazdagodott a kínálat. Jól ismert Rejtő Jenő történetek érkeztek új kiadásban, akárcsak Agatha Christie titokzatosságok. Ha már érdekesség és retro, akkor meg kell említeni néhány, a mai felnőttek számára is ismerős, ifjúsági és gyermekirodalmi művet is, a sok újdonság között. Akik, pont ezek miatt az aktualitások miatt térnek be a könyvtárba, ne szaladjanak azonnal az állványokhoz, vagy hazaindulás előtt, nézzék végig a barcsi állatmenhelyről családokhoz került kutyusokról készült képeket is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!