Rangos elismeréseket vehettek át a lábodi erdészek

Szakmailag és emberileg is kiemelkedő és példamutató erdészeti szakembereket jutalmazott Nagy István agrárminiszter. Többek között a SEFAG Zrt. három munkatársa is elismerést vehetett át.

Az Erdők Nemzetközi Napja az erdészszakma legfontosabb ünnepei közé tartozik. A hazai állami erdőgazdaságok felügyeletét ellátó Agrárminisztérium ezért ennek apropóján adja át a legmagasabb szakmai elismeréseket, az azokat munkásságukkal, tudásukkal és hozzáállásukkal kiérdemlő erdészeknek. Az idei kitüntetettek névsorában ott találjuk a somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. három munkatársát is. 

Két somogyi szakember Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át. Horváth Mihály, a Lábodi Vadászerdészet igazgatója a területéhez tartozó Belső-Somogyi Homokvidék jellegzetes kocsányos tölgyes erdeinek fenntartása és bővítése terén végzett munkájáért kapta meg az elismerést. Dr. Varga Gyula vadgazdálkodási osztályvezető pedig elhivatott, innovatív és magas színvonalú szakmai tevékenységéért, amellyel a valamennyi hazai nagyvadfajt felvonultató, kiemelkedő genetikai értékkel rendelkező állománnyal való gazdálkodást irányítja. A legrangosabb erdészszakmai elismerést, Pro Silva Hungariae emlékplakettet vehetett át Pintér Ottó, a Zselici Erdészet igazgatója. A megye egyik legnagyobb és legfontosabb, jelentős részben védett természeti értéket képviselő erdőterületén példaértékű állománygondozó munkát végeztek az ő irányításával. A gondos odafigyelésnek köszönhetően vált lehetővé a lenyűgöző zselici bükkösök természetes felújítása.

Fotó: sefag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!