Rajzpályázatot hirdet a DDNP

Rajzpályázatot hirdet a DDNP

Óvodásoknak és általános iskolásoknak hirdet rajzpályázatot a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, melynek középpontjában az UNESCO Bioszféra-rezervátum részét képező három nagy folyó, a Duna, a Dráva és a Mura mentén élő madarak állnak – olvasható az igazgatóság honlapján.

A rajzpályázat kapcsolódik egy, a nemzeti parki igazgatóság által szervezett, egész napos családi programhoz is, melyet a Föld Napja dátumához igazodva, 2024. április 20-án Pécsett, a Tettyén, szakmai szervezetek együttműködésével rendeznek meg. A szervezőség maximum A3-as méretű alkotásokat vár, a művek elkészítésének technikája pedig szabadon választható. A beadás határideje 2024. április 8. (hétfő) 16.00, a műveket személyesen, postán, vagy szkennelés után e-mailben is be lehet küldeni. A díjazás három korcsoportban történik: óvodás, 1-4. osztályos, 5-8. osztályos. A beadott pályamunka hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, iskolai osztályát vagy óvodai csoportját, e-mail címét és szülei telefonszámát. Az igazgatóság közleménye szerint a beérkezett pályamunkák közül zsűri választja majd ki kategóriánként az első három díjazottat, a jutalmak pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ajándékcsomagjai. A győzteseket majd emailben értesítik, a nyilvános eredményhirdetésre és a díjak átadására pedig a nemzeti parki igazgatóság egész napos családi rendezvényén kerül sor, ahol a díjazott pályamunkákat kiállítják.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!