A rajongók és a barátság az, ami már több mint 40 éve összetartja a Detonicot

A rajongók szeretete, az, hogy a zenéjük generációról generációra száll, az egyik legfőbb alappillérei a több mint 40 éve működő Detonic Zenekarnak. Ezek mellett pedig a barátság, és az egymás iránti tisztelet az, ami ezen a szinten működtetni tudja a zenekart, és remélhetőleg működteti is még hosszú éveken át.

A 40 éves Detonic koncert ugyan nem most volt, de szerkesztőségünknek sikerült lencsevégre fognia a banda pár tagját, akiket múltról, jelenről és jövőről kérdeztünk a Barcsmédia stúdiójában. Torma Zoltán „Kicsi”, Dernanecz Zsolt „Deca” és Strublics Roland „Rolek” elevenítették fel a közös pillanatokat, meséltek a kezdetekről, az általakulásokról, az új tagok érkezéséről és a régiek távozásáról. Elmondták, hogy rengeteget készültek a 40 éves jubielumi koncertre, a 2023-as évüket javarészt a nagy koncertre való próbák tette ki. Ami, saját megvallásuk szerint sem volt egy egyszerű dolog, hiszen a bandatagok közötti földrajzi távolság olykor-olykor eléggé megnehezítette a próbák lebonyolítását. No, de ez sem szegett gátat a gyakorlásnak, hiszen nagy volt a tét: összerakni negyven év zenei anyagát, begyakorolni olyat dalokat, melyeket az 1980-as évek óta nem játszottak sehol, nem kis kihívás volt. A koncert jól sikerült, a háromórás zenélés alatt mindenki beleadott apai-anyait, hogy a zenekar szavait idézzük. A 2024-es célkitűzések között leginkább a próbák összehozása és a koncertezés áll, hiszen a közönség igényli, hogy minél többet láthassák és hallhassák kedvenc dalaikat.

https://www.youtube.com/watch?v=BjmMrlTpfjU&t=23s

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!