Programok és rendezvények a Barcsi Városi Könyvtárban

Az elkövetkezendő időszakban is sok számos, érdekesnek ígérkező programmal és rendezvénnyel várja látogatóit a Barcsi Városi Könyvtár. Többek közt erről is beszélt Sziács Lászlóné a könyvtár igazgatója, a hétfői Barcsi Krónika vendégeként.
 

Mint mondta, február 24-ig tekinthetik meg Pandúr Mária barcsi amatőr művész műveit, március 14-étől pedig a drávaszentesi Rezsonya Éva Katalin temperatechnikával készített alkotásai várják az érdeklődőket. Újra helyet ad a könyvtár a március 15-e tiszteletére rendezett városi szavalóverseny alsó tagozatos tanulóknak rendezett fordulójának, mégpedig március hetedikén. Az is elhangzott a beszélgetés során, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, folytatva az eddigi hagyományokat, március 12-én, 17 órakor újabb honismereti előadást tart Rózsás Márton, Ősfoglalkozások a Dráva mentén címmel.  A felnőttek mellett azonban a gyerekeknek is kínálnak programot, ez már húsvéti előzetes lesz. Március 24-én 10 órakor Rosta Géza Tavaszköszöntő műsorát láthatják a kicsik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!