Plusz egy hónap a gépjárműadó befizetésére

Március elején érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai. Több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt, tájékoztatott Püspök-Poszovácz Gabriella, a NAV somogyi szakértője.

A szakember szerkesztőségünk vendégeként elmondta azt is, hogy a NAV a gépjárműadót folyamatosan számolja és készíti a határozatokat azért, hogy március elején mindenki megtudhassa, mennyit is kell pontosan fizetnie. A NAV ugyanis március elején küldi meg az erről szóló leveleket az érintetteknek, addig tehát semmi teendője nincs az adózóknak.

A gépjárműadót idéntől egyösszegben, elég április 15-ig befizetni. Az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a fizetésről értesítést a NAV. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés gondot okozott; vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.

Akinek problémát okozna az évi egyszeri fizetés, annak érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány koppintás. A gépjárműadóra automatikusan járó, öthavi, pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe.

A határozatokat a NAV március elején elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, illetve a magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akik nem, azok postán kapják meg a papírokat. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!