Pénzügyi ismeretek oktatása

Bankolásról, pénzkezelésről, számlavezetésről és elektronikus fizetésről egyaránt hallanak középiskolásaink, hisz a legtöbb iskola hív gazdasági szakembereket a téma kapcsán, de a pénzügyi ismeretek részei lehetnek az alaptantervnek is.
 

A múlt héten a Dráva Völgye Középiskola végzőseinek egy csoportja találkozhatott a Kereskedelmi Hitelbank helyi fiókjának vezetőjével, aki vállalkozóvá válásról, önálló életvezetésről, pénzkezelésről, takarékoskodásról is beszélt a fiataloknak. Ezek az ismeretek eddig nem képezték a tananyagot, de ezentúl az alaptanterv részei lesznek, erről a pénzügyminiszter beszélt tegnap. Varga Mihály szerint a kormány azt szeretné, hogy a következő generáció felelősen döntsön megszerzett jövedelméről és a megtakarításairól. A miniszter hosszú távú célnak nevezte, hogy akár a Nemzeti alaptanterv része legyen a pénzügyi ismeretek oktatása, ezért a tárca egyeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A PM szeretné, ha a Nat egyik következő felülvizsgálatánál ez megalapozott kérés lehetne - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy nem feltétlenül kell a pénzügyi ismereteket olyan gyakorisággal oktatni, mint egy hagyományos humán vagy reál tantárgyat, de félévente vagy negyedévente legalább egyszer érdemes a gyerekeknek már általános iskolában is arról beszélni, hogy mit jelent a pénzhasználat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2020. szeptember 17-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!