Péntek estére megtelt a Szabadidőközpont

Bár az égiek nem voltak kegyesek, a rossz idő ellenére péntek estére, a P.Mobil zenekar koncertjére megtelt a barcsi szabadidőközpont. A Lesz Programod – Őszi Hacacáré programsorozat keretin belül rocklegendák és helyi néptáncegyüttesek szórakoztatták a központba látogatókat.

Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ vezetője szerkesztőségünknek elmondta: a rossz időjárási körülmények miatt sajnos a délutáni családi programokat nem tudták megrendezni, a játszóházat és légvárat nem tudták felállítani a legkisebbek részére. Az esti órákra már elállt az eső, így a Stoned zenekar koncertjén is már többen álltak a kordonok előtt és mögött is, de a P. Mobil előadására már szinte teljesen megtelt a nézőtér. Koós Csaba, Barcs város polgármestere a rendezvényt megnyitó beszédében elmondta: hatalmas öröm, hogy ennyi színvonalas rendezvény volt az elmúlt időszakban, örömmel látja, hogy sok ember vesz részt a különböző városi eseményeken.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!