Pedagógusnapi ünnepség Barcson

Pedagógusnap alkalmából köszöntötték a város pedagógusait, asszisztenseit, valamint kisgyermeknevelőit. 

Barcson szinte minden évben megemlékeznek a helyi pedagógusok munkájáról, nem volt ez máshogy au idei évben sem. Az idei pedagógusnapi ünnepségnek a Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium adott otthont. A megemlékezésen Barcs város polgármestere, Koós Csaba köszöntötte az ünnepelteket. A város vezető többek között ezekkel a szavakkal köszönte meg a nevelők munkáját: „Egy régi ókori mondás szerint szereti az Isten azt, akit mások tanítójává tesz. Én is osztom e bölcsesség igazát. Hiszem, hogy önök az elmúlt évek folyamán folyamatosan pallérozták tudásukat, találkoztak őszinte érdeklődéssel, tágra nyílt tekintetekkel, és azzal az elégedett örömmel, amelyet egy remekbeszabott, jól sikerült tanóra vagy foglalkozás után érez a pedagógus. Mert hatott a szó, célba ért a gondolat, és fogékonyak voltak a címzettek…”. Az ünnepségen zenés műsorszámmal kedveskedtek a jelenlévőknek, Figura és társa, Szalai Zoltán és Bozó László dalaival körbehajóztuk Európát, többek között magyar, olasz, orosz, görög és francia dallamok csendültek fel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!