A parlamentben vitáztak a gimnazisták

A barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium 21 diákja március végén, Budapesten járt, ahol a „Van beleszólásod!” elnevezésű Parlamenti Ifjúsági Vitanapon vettek részt. A barcsi középiskola 51 iskola közül került a 10 kiválasztottba, akik a helyszínen is megmutathatták rátermettségüket. 

A diákok előzetesen egy videót készítettek iskolájukról, kérdéseket intézhettek magyar, illetve európai parlamenti képviselőkhöz. Az esemény célja, hogy a fiatalok megismerhessék a demokrácia alapintézményét és a törvényhozás helyszínét, megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan vegyenek részt az őket érintő közösségi ügyek megoldásában. A barcsi diákok nagyon aktívan, rátermetten vitáztak a helyszínen, a fődíj elnyeréséért – mely egy franciaországi látogatás a strasbourgi Európai Parlamentbe – azonban egy kreatív beszámolóval is meg kell küzdeniük.  Május elsejéig kell a vitanapról, az arra való felkészülésről írniuk a diákoknak, mely lehet egy újságcikk, fotó vagy videó, a szakmai zsűri pedig júniusban dönt a 10 iskola közül, kik utazhatnak az Európai Parlamentbe  az ősz folyamán.

Fotó: Széchényi Ferenc Gimnázium facebook

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!