A pandémia idején is dolgoznak a barcsi szociális segítők

Több mint száz barcsi idős embert lát el otthonában nap mint nap a Segítő Kezek szolgálat. A beszélgetések ezúttal a telefonos megkereséséken, interneten keresztül zajlanak, de a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában személyesen, minimális kontaktussal segítenek.

Szigorú előírások szerint dolgozik ebben a helyzetben a barcsi Segítő Kezek – mondta el megkeresésünkre Laklia Gabriella, a szolgálat munkatársa. Ezekben a napokban sok idős számára a külvilággal az egyetlen kapcsolatot jelentik a szolgálat munkatársai. Laklia Gabriella elmondta: náluk nincs megkötés, várják a jelentkezéseket és segítenek, amiben tudnak. Házi gondozást a Segítő Kezek nem vállal, ezt a feladatot négy fővel az erre rászoruló idősek otthonában a Barcsi Szociális Központ munkatársai látják el, hozzájuk tartozik a házi gondozás. Salekovics Józsefné, a központ alapellátásának koordinátora a BarcsMédia megkeresésére elmondta: a második hullámban egyre több az igény olyan idősek illetve családtagjaik részéről is, akik tulajdonképpen a házimunkában kérnének segítséget, de ez nem a házi gondozáshoz tartozik. A házi gondozás körében ugyanis például pelenkát cserélnek és önmagukat ellátni nem tudó embereken segítenek. A második hullám idején is várja a megkereséseket a Barcsi Polgármesteri Hivatal, ők a bevásárlásban, postai küldemények feladásában, gyógyszerek kiváltásában tudnak segíteni. Ide is jelentkezhetnek az idősek, a jegyzői titkárság fogadja munkanapokon az igényeket. Részletek a hétfői Barcsi Krónikában. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!