Pályázati lehetőségekről tájékoztat a térség országgyűlési képviselője a HÍD Televízióban

Szászfalvi László elmondta a megyében pozitív elmozdulást lát ebben a folyamatban, ez azt jelenti, hogy egy komolyabb aktivitás látszódik ezeken a pályázatokon. Az eszközbeszerzési és foglalkoztatási pályázatokkal a versenyképességüket tudják erősíteni ezek a kis és közepes vállalkozások. Hozzátette, az Awermann-Horváth Kft is jelentősebb, több mint 100 millió Ft-os pályázatot nyert, de nem csak a GINOP-os pályázatok, hanem a megyei önkormányzat által összefogott területi operatív program, az un TOP-os pályázatok is sikeresek. 

Itt pl a barcsi önkormányzat is komoly, jelentős és nagy pályázatokat nyújtott be és nyújt be folyamatosan, és néhány pályázat már nyert. Ilyen a foglalkoztatási paktum, amely pl. több száz millió Ft-tal indul el Barcs városában is, és ezen túl nagyon fontosak azok az EFOP-os pályázatok is,  amelyek a keretében részben felzárkóztatási programokat, esélyegyenlőségi programokat lehet megvalósítani, illetve foglalkoztatási programokba lehet belevonni vállalkozásokat illetve civil szervezeteket és nemzetiségi önkormányzatokat. Ennek egy része a leszakadt rétegek felzárkóztatására, az esélyegyenlőségi lehetőségek megteremtésére szolgál, részben pedig képzéseket, át képzéseket vagy épp továbbképzéseket támogat. Az aktivitás itt is fontos lesz, mert komoly források állnak a hátrányos térségek rendelkezésére, de nagyon fontos, hogy szakmailag jól előkészített, kidolgozott, formai hiba mentes pályázatokat adjanak be, hogy a támogatásokat elnyerhessék. Az is elhangzik a Barcsi Krónikában, hogy a gazdaság fejlesztés mellett az emberi erőforrás fejlesztési program a KEHOP is jön hamar, mely komoly lehetőség a környezetvédelem és természetvédelmi programok megvalósítása terén.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!