Óvodabált rendeznek idén is, csak máshol

Ebben az évben is megrendezik a barcsi Óvodabált. Az idei alapítványi bált január 20-án 20 órától a Dráva Völgye Szakgimnázium ebédlőjében tartják meg. A helyszín rendhagyó, ugyanis az eddigi években a Széchényi Ferenc Gimnáziumban szervezték meg a rendezvényt, de ez most az iskola ebédlőjében zajló felújítás miatt nem jöhetett létre. 

Minden alkalommal más óvoda rendezi az estét, így ebben az évben a Széchenyi közi Tagóvoda lesz soron. Az eseményen a dolgozók, a szülők és meghívott vendégeik vehetnek részt. Beszédet mond majd a Barcs Városi Óvodák Gyermekeiért Alapítvány elnöke, Dr. Hajdú Vilma, illetve a zenés-táncos programon kívül még tombola is várja a vendégeket. A kisorsolandó tárgyak, illetve egyéb támogatások nagyrészt a barcsi vállalkozók felajánlásainak köszönhetőek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!