Őrtűzzel és szoboravatással emlékezik Barcs június 4-én

Emlékművet avatnak és őrtüzet gyújtanak Barcson június 4-én. A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján és a Nemzeti Összetartozás Napján emlékművet avatnak Barcson a Hősök terén.

A katolikus templom melletti téren Tóth Dávid szobrát avatják fel. A szobrászművész „Közös szóból folyó ered” című alkotása a szétszakítottság, sebzettség ellenére létrejövő egységet testesíti meg. A 15 órakor kezdődő megemlékezés és avatóünnepség résztvevőit Biró Norbert, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke köszönti, avatóbeszédet mond Szászfalvi László országgyűlési képviselő. Az emlékmű avatásán közreműködik a Somogytarnócai Asszonykórus. 16 óra 30 perckor Barcs valamennyi templomának harangja egyidőben kondul meg a békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. 18 órától a Testvérvárosok terén a Zenepodesztnél a Csiky Gergely Színház színművészeinek műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. 21 órakor az Őrtüzek a Nemzetért kezdeményezéshez csatlakozik Barcs is, a Testvérvárosok terén gyújtanak máglyát. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!