Örökbe fogadott új köztéri alkotás a természet jegyében

Elkészült és pár napja már gyönyörködhetünk Barcs új köztéri alkotásában, mely a természet és a virágosítás jegyében született. Sziklakerti növényekkel teli fatörzs fekszik a Béke utcai útkereszteződésnél.
 

Az un. Csíkos ház előtti térre álmodott egy helyi vállalkozó és a városi főkertész egy egészen új virágkompozíciót. Szantner Péter volt, aki gondolt arra, hogy amennyiben a város is partner benne, akkor ő szívesen venne részt egy uszadék fa beültetésében és gondozásában a boltja előtti téren. Fenyősi Andrea partner volt az elképzelésben, a kivitelezéshez pedig a Dráva Coop Zrt segítségét kérte. Rideg Gábor elnök, megkeresésünkre elmondta, hogy örömmel tettek eleget a felkérésnek, és ugyan uszadékkal nem szolgálhattak, de erdészüknek köszönhetően egy lábon száradt, kidőlt fatörzset tudtak biztosítani. Ezt beszállították a telephelyre, kivájták, majd a Városgazdálkodási Igazgatóság által előkészített kavicságyra fektették, ahol a két ötletgazda végül beültette.
Szantner Péter elmondta: nagyon örül, hogy megvalósulhatott az ötlete, és ezen túl ő fogja gondját viselni az újfajta virágágyásnak. Mint megtudtuk, sziklakerti évelők kerültek a törzsbe, kőrózsa, varjúháj félék és borostyán. Fenyősi Andrea annyit fűzött hozzá a történethez, hogy a köztéri alkotások létrehozásában máskor is partnerek lehetnek, amennyiben az ötletgazda vállalja az utógondozást, vagyis, ha örökbe fogadják a megvalósított elképzeléseket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2020. szeptember 17-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!