Orchidea túra Csokonyavisontán

2021. június 5., szombat, az idei időpontja a szervezett csokonyavisontai barangolásnak a nemzeti park területén. Az Orchidea túra 5 km hosszú, délelőtt 10 órakor kezdődik, és kb. délután kettőkor ér véget.

 

A többszáz éves tölgyfák között sétálva ismerkedhetünk meg az 1977 óta védett Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület múltjával, tájtörténetével, élővilágával, valamint megcsodálhatjuk a májusban virágzó orchideákat is - írja a Duna Dráva Nemzeti Park Dráva Kapu Bemutatóközpontja honlapján. A tájékoztató szerint a csokonyavisontai fás legelő még őrzi az évszázados hagyásfákat, valamint a savanyú homoktalajokra jellemző növénytársulásokat. E kis kiterjedésű területen belül is érezhető a Belső-Somogyi tájra jellemző változatosság, a homokbuckák és a köztük található mélyedések, laposok váltakozása. A hullámos felszínen kialakult erdőtársulások közül megtalálhatóak a gyertyános-tölgyesek, a cseres-tölgyesek, valamint az égeres liget- és láperdők. A fás legelő az elmúlt századok legelőgazdálkodásának következtében alakult ki, mely során elsősorban szarvasmarhával és disznóval hasznosították a területet. A fás legelő legfontosabb védett növényfajai közé tartozik a halvány sáfrány, az őszi füzértekercs és a pompás kosbor. A gerinctelenek közül említést érdemel a nagy tűzlepke. A madarak közül fontosabb költő faj a fekete  gólya, a barna kánya, a rétisas, a darázsölyv, a fekete harkály és a közép fakopáncs, írta Schulcz Andrea.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!