Olasz és informatika előkészítő a barcsi gimnáziumban

Az idei évben elsőként ültek iskolapadba a Széchényi Ferenc Gimnáziumban az olasz nyelvi előképzősök, ezt a nulladik évfolyamot az előző tanévben hirdették meg, akárcsak az angol informatika tagozatot.
 

Az angol és német két tanítási nyelvű tagozat, ahol németül illetve angolul tanulják a tantárgyak egy részét a diákok, már hagyományosan jól működik, mondta el a HÍD TV-nak az intézmény vezetője. Csokor Réka hozzá tette, az angolt biztosan folytatják, mert erre jelentkeznek a legtöbben, és nagyon jó átlaggal indulnak az osztályok, tehát ezt erősítik, illetve az új tagozatokra is ráhajtanak, így az olasz és az informatika előkészítő is hangsúlyt kap. A tanuló létszámban nincs változás, ez eredményes beiskolázási tevékenységet mutat, és sikeres szakokat. Ugyan annyi gyermek érkezett, mint ballagott, vagyis amennyit öt éve felvettek. Ez a demográfiai adatok ismeretében már sikertörténet, annál is inkább, mert jó pár diákot elutasítottak, mivel a tankerület csak két osztály indítását engedélyezte.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2018. november 22-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!