Nyílt nap a Dráva Völgyében

Október 16-án, szombaton 9 órától nyílt nappal várja az érdeklődőket a barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium. Malgay Viktor, az intézmény szakmai igazgatóhelyettese a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta, a szombati nyílt napon ugyan a Sportcsarnokban veszi kezdetét a program, de a nap folyamán, az iskola bármely területére bekukkanthatnak a látogatók.

Megismerkedhetnek az intézményben elsajátítható szakmák mindegyikével, tájékoztatást kaphatnak a jelenlegi képzésekről, és interaktív részei is lesznek a programnak. A szakmai igazgatóhelyettes elmondta, a bemutatók során az érdeklődő diákoknak lehetőségük lesz bizonyos eszközöket kipróbálniuk, így nem csak előadásokat hallgathatnak meg, hanem ki is próbálhatják magukat az egyes szakmák elsajátításához szükséges eszközözök használatában. A nyíltnapon az érdeklődő diákok megismerhetik a felvételi rendjét, a képzések jellemzőit, az iskola által biztosított lehetőségeket, illetve a kollégiumi elhelyezés lehetőségeit is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. október 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!