Nyelvi kompetencia fejlesztés grazi kirándulással

Grazba utazhattak a Dráva Völgye Középiskola diákjai egy pályázatnak köszönhetően. A programban résztvevők augusztus óta már több alkalommal is közösen tanultak, mégpedig a pécsi Tudomány Egyetemen.
 

Szeptember 20-án vehetett részt a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Szakképzési Centrum valamint a Dráva Völgye Középiskola közös pályázatának – a Nyelvtanulással a boldogulásért - köszönhetően 80 barcsi diák egy egynapos grazi kiránduláson. Mint a tájékoztatóban írták, bepillantást nyertek a csodálatos osztrák kisváros az életébe, gyakorolhatták a német nyelvet, a közös városnézés után pedig, feladatlappal és térképpel a kezükben fedezték fel a város nevezetességeit. A program zárásaként a Világörökségi listán szereplő Eggenberg kastély parkját is megtekintették. Ez a kirándulás szerves folytatása volt a nyári nyelvi tábor programjának.
A nyelvi kompetenciafejlesztést szolgáló pályázat programjai már augusztusban kezdődtek. Németet és angolt tanuló diákok minden nap elutaztak a pécsi egyetemre idegen nyelvi foglalkozásokra, melyet követően a nyelvtanulással kapcsolatos szabadidős programokon vettek részt. Ehhez a centrumos pályázathoz tanulmányi kirándulások is társulnak, ezek egyike volt a németes gyerekek grazi útja, az angolosok pedig majd Angliába utaznak néhány napra.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2018. november 22-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!