Nyári napközis tábor után felzárkóztató tábort is tartanak Kastélyosdombón

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet megkezdte a nyári tábororztatásokat, de már a következő tanévre is gondolnak. Az E-On Zrt-vel közösen felzárkóztató programot szerveznek, melynek a krízisotthonok családjai is részesei lesznek.

A felzárkóztató program júliusban indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gönci járásban tartott táborokkal, augusztusban pedig Olaszliszkán és Kastélyosdombón folytatódik. Az egyenként egyhetes táborokban összesen 100-120 gyerek vehet részt. A gyerekeknek 10-15 fős csoportokban pedagógusok tanítják a digitális eszközök használatát, valamint segítik őket a veszélyhelyzet alatt kimaradt tananyag pótlásában, felzárkózhatnak a többiekhez és ők is felkészültebben várhatják az új tanévet. A napközi jellegű foglalkozások mellett bentlakásos ellátást is biztosítanak, valamint a gyerekek étkeztetéséről is gondoskodnak. A szervezet sajtóosztályának tájékoztatója szerint a gyerekeket a táborok után nyitott és diákcentrikus tanulóműhelyek várják, ahol korrepetálást is kérhetnek és szakemberek segítik őket abban, hogy a meglévő digitális eszközöket használva hogyan tudják megoldani iskolai feladataikat. A műhelyek 2020 őszén Olaszliszkán, a Gönci járásban és Kastélyosdombón 4 hónap alatt 90 gyereknek biztosítanak folyamatos tanulási lehetőséget. Havonta egyszer közösségi élménynapon is részt vehetnek, ennek összesen 400 gyerek lesz majd részese.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. szeptember 21.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!