Nikolausfest Barcson, december 6-án

December 6-án, Mikulás napon a német nyelvterülethez tartozók úgynevezett Nikolausz fesztiválokat tartanak. Ennek mintájára, nálunk is rendez hasonlót a Barcs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Hagyományőrző Egyesülete. Az egyesület és a Hagyományőrző kórus, mint házigazda vesz részt a rendezvényen, de érkeznek majd a német hagyományőrző iskolai csoportok is, és fellépnek Gyurokovics Tibor növendékei is.

 

Az egyesület felkérésére érkezik majd Mikulás is a gyermekekhez, és természetesen nem jön üres kézzel. Haga Ferencné, egyesületi vezető szerkesztőségünknek elmondta, hogy nagyon hangulatos kis műsort készítettek elé, ezúttal kimondottan a gyermekeknek, hogy megköszönjék nekik egész éves partnerségüket, hisz minden rendezvényen számíthattak rájuk. Ezen kívül ez egy bemutatkozási lehetőség is a diákok számára, hisz produkció nélkül a Nikolaus sem adja át az ajándékokat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!