Nemzetiségi képviselők: Az identitás a népszámláláson is fontos!
A származást a gének, a nemzetiségi hovatartozást pedig érzéseink határozzák meg, többek között ezt a gondolatot is megfogalmazta rádiónk vendégeként a barcsi és egyben a Somogy Megyei Területi Horvát Önkormányzat elnöke, aki azt kérte mindenki őszintén vallja meg nemzetiségi hovatartozását.
Csende Jánosné a népszámlálás nem kötelezően megválaszolandó kérdései közül emelte ki a nemzetiségre vonatkozót és mondta azt róla, hogy márpedig nagyon fontos, ugyanis nem csak képet ad a végeredmény a lakosság összetételéről, de a következő 10 év támogatottságát is megalapozza. Az anyagi támogatás ugyanis függ a nemzetiség összlakosságon belüli arányától is. A horvát közösségnek vannak intézményei, óvodákat, általános és középiskolákat tartanak fenn országszerte és a diákotthonok mellett ott van az egyetemi szlavisztika szak is. Ezek jövője is függhet attól, hogy felvállalják-e a horvát nemzetiségüket a népszámlálás során a polgárok. Persze a nemzetiség nem összetévesztendő az állampolgársággal. A magyar állampolgárok érzéseik alapján egy szűkebb közösséghez tartozónak is vallhatják magukat, erről nincsen papír, ez érzés kérdése. Az ember annak vallja magát, aminek érzi magát. Épp ezért kért mindenkit arra a barcsi és a megyei horvát közösség vezetője, hogy vallják meg szabadon a nemzetiségi hovatartozásukat is. Erre biztatott minden, horvát, német és roma nemzetiségű magyar állampolgárt egyaránt, hiszen Barcson e három nemzetiségnek van külön önkormányzata.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!