Nemzeti Parki Termék védjegy pályázat – a beadási határidő október 7!
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék Védjegyet kíván adományozni azon termékeknek, melyek az igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000) készülnek a természet védelmével összhangban.
A termékkel kapcsolatosan alapvető elvárás, hogy elsősorban helyi nyersanyagokból készüljön. Kiemelt szempont, hogy a termék minőségével, megjelenésével vagy más kivételes tulajdonságával jól reprezentálja a térség természeti, táji és kulturális sajátosságait, továbbá a pályázó tevékenységét a helyi hagyományokra és helyi sajátosságokra, a térség munkaerő kínálatára alapozva végezze.
A pályázatokat az alábbi termékkörökben várjuk:
Kézműves termékek
- A térség természeti, táji és kulturális sajátosságainak megfelelő, kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat megjelentető, hagyományos technológiával készült kézműves tárgyi eszközök (pl. kerámia, csont-, fa-, bőr tárgyak)
Élelmiszerek
- lekvár, szörp, aszalvány, sör, krém, paszta, egyéb gyümölcs- vagy zöldségtermék
- gyógy-, fűszernövényekből készült termékek (pl. tinktúra, fűszersó, tea)
- méhészeti termék (kivétel akác, aranyvessző, bálványfa, napraforgó, repce és selyemkóró méz)
- tehén-, juh- vagy kecsketejből készült termékek
- húskészítmények (pl.: kolbász, szalámi)
A védjegy célja:
A Nemzeti Parki Termék védjegy használatának célja a védett természeti területeken működő helyi vállalkozások, gazdálkodók, gazdálkodó szervezetek támogatása, termékeik megbecsülésének növelése, piaci lehetőségeik bővítése, a környezettudatosság, a térség természeti, táji és kulturális sajátosságainak, hagyományainak megőrzése jegyében.
Pályázati csomag:
A védjegy megszerzéséhez védjegyhasználati kérelmet kell benyújtani, melyet a Szakmai Felügyeleti Szerv, illetve a Nemzeti Parki Tanúsítványi Bizottság bírál el. A kérelem formanyomtatványa, valamint a pályázati feltételeket, a bírálat alapelveit és a használat feltételeit tartalmazó dokumentumok beszerezhetők a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságon (7625 Pécs, Tettye tér 9.), vagy letölthetőek alább, a Letöltések részben (ezen az oldalon lejjebb görgetve).
A benyújtás módja:
Pályázónként több termék is benyújtható. A kérelmet termékenként egy példányban, termékmintával és jó minőségű termékfotókkal együtt postai úton vagy személyesen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Titkárságára kell eljuttatni. Romlandó termékek esetében a bírálat napján szükséges azokat eljuttatni az Igazgatóságra.
Beadási határidő:
2024. október 7., hétfő, 12.00 óra.
A bírálat várható időpontja: 2024. november
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!