Nemcsak a gyermeket kell meggyőzni a négy fal elhagyásáról

Olykor a szülőket nehezebb rávenni arra, hogy kimozduljanak a négy fal közül, és a fáradt hétköznapokat elfeledve, a szabadban töltsenek egy kis időt a család társaságában – így vélekedik Tamási Éva, a Tamási Éva és Játéktára Zenekar vezetője.

Az előadó a Vidám Nyárbúcsúztató Napon szerkesztőségünknek elmondta, 14 éve van a pályán, 14 éve dolgozik azon, hogy a gyermeket dalokkal, játékokkal és tánccal tanítsa és szórakoztassa. Előadásai során arra törekszik, hogy kicsiket és nagyokat bevonva a dalokon keresztül az élet örömeire és tanulságaira készítse fel őket. A drávai szabadstrandon megrendezett eseményen is bevonta a játékba közönségét, nemcsak a kicsiket, de a szülőket is átmozgatta közismert dalaival. Tamáska Éva szerint, a gyermekekkel foglalkozó előadóművészeknek nagy felelőssége, folyamatosan tartania kell a gyermekek érdeklődését, és olyan élethelyzetekkel kell megismertetni őket, amellyel nap, mint nap szembe találhatják magukat. A barcsi koncerten sok kisgyermek vett részt, sokan kapcsolódtak be a közös játékba, vidám hangulatban telt a koncert.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!