Nehéz helyzetben van a barcsi úszóegyesület is

Elmaradnak a tagdíj befizetések is a barcsi úszóknál. Nincsenek edzések, az uszodát sem használhatják. Némethné Bojtor Beáta, az egyesület vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a tagdíjakból származó bevételkiesés hatalmas problémát jelent számukra. Az egyesület két edzője is munka nélkül maradt ebben az időszakban.

A vezető azt is elmondta, nagyon várják már a kezdést, hiszen a járvány ideje alatt nem tudták még szárazföldi edzés formájában sem szinten tartani a sportolóikat, az időjárási körülmények nem voltak adottak a kültéri munkához. A 2021-es évre sok programot terveznek, a hagyományok szerint megrendezett Barcs Kupát és a Pünkösd Kupát is szeretnék megtartani, ezen kívül a Vízi Varázs vetélkedőjükre is váják a csapatokat a remények szerint. A pandémia miatti kényszerű leállás miatt nyári szünetet sem tartanak, az edzéseket kihagyás nélkül szeretnék szervezni az egész szezon folyamán, melynek ideje alatt 5 napos edzőtábort is tartanának. Újraindítják az ingyenes úszótanfolyamot. Az egyesület vezetője hozzátette, amennyiben a vírushelyzet a tavasz beálltával sem engedi a medencés edzések megtartását, akkor szárazföldi edzéseket fognak szervezni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!