Negyedmillió utas, hamburger és sör a balatoni vonatokon

Idén az északi partot tekintve 13 százalékkal többen utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság étkezőkocsi-szolgáltatását az első két hétben több ezren vettek igénybe.
 

A strandszezon első 16 napjában jellemzően a Balaton és saját lakóhelyük között utaztak a pihenni vágyók. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 23 százalékát vásárolták meg online formában a balatoni utasok. Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok volt a legforgalmasabb balatoni állomás, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen végzett. Őket Balatonfüred követte a rangsorban. Az utas-komfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain. Ezen kívül napi 8 pár vonaton étkezőkocsi-szolgáltatást is indítottak, hamburgerrel és sörrel. A MÁV-nál úgy látják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok. Az elmúlt évek utasforgalmi adatai alapján a balatoni vonatok utas-száma a következő egy hónapban éri majd el a csúcspontját, jelenleg felfutás tapasztalható, amely várhatóan az étkezőkocsiban fogyasztó utasok számában is megmutatkozik majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!