Munkával teltek a tavaszias napok a Városgazdálkodási Igazgatóságnál

Sövénysort tisztítottak a temetőnél és más közterületeket is rendbe tettek a csapadékmentes időszakban a Barcsi Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai. Kovács Helga, az igazgatóság vezetője szerkesztőségünknek elmondta, legutóbb a Barcsi Polgármesteri Hivatal felkérésére a Béke utcai temetőben elöregedett sövénysort tisztították meg, mivel a jövőben a parkoló kiszélesítését tervezi az önkormányzat.

Ezután a Bajcsy-Zsilinszky utca 23. és a mellette lévő fodrászat közötti területen zárták le az átjárást, hogy ott a jövőben tisztábban tudják tartani a környezetet. A szabadstrandon már jelentősebb munkálatokat végeztek el, az önkormányzat által megvásárolt fás területet megtisztították, speciális munkaeszközökkel kivágták a tuskókat és folyamatosan gyűjtik össze a gallyakat, rendezik a munkaterületet. Az igazgatónő azt is elmondta, már folynak az egyeztetések Fenyősi Andreával, a város megbízott főkertészével a tavaszi munkálatokról, előkészületekről.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!