Munkával telt a nyár a fúvózenekar életében

Gyakorlással és sok fellépéssel telt a nyár a Barcsi Fúvószenekar életében, koncertek, versenyek és hivatalos meghívások is szerepeltek a nyári menetrendben.

Szehágel Balázs, a zenekar vezetője szerkesztőségünknek elmondta, a pandémia ideje alatt próbálni sem tudtak, és rengeteg fellépésük, valamint versenyük is elmaradt, így a júniusi start lehetőségével szinte mindent elvállaltak, majd minden héten megjelentek valahol. A zenekar vezetője elmondta: nemrég 6 fiatal tehetséggel bővült a nagyzenkekar, de a régi alapítótagok közül is van még egy két zenész a csapatban, így közel 40 évet összefogó tagság alkotja a város zenekarát. A jövőt tekintve Szehágel Balázs elárulta: szeptember 17-én a Megye Napon láthatja őket újra a barcsi közönség, de az Őrláng Egyesülettel összefogva is dolgoznak több előadáson, amely már az adventhoz kapcsolodó témájú lesz.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!