A múlt tisztelete, a jelen megélése és a jövőre való felkészítés – a legfontosabb célok a Deákban

Hamarosan itt a határidő, és választania kell a szülőknek, mely általános iskolába íratják be most még óvodás korú gyermeküket. A Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola legfontosabb feladatának tartja, hogy a diákjaikkal elsajátíttassák az alapkészségeket és hogy új dolgokra hívják fel figyelmüket.

Benczéné Németh Bernadett, az iskola vezetője a Barcsmédia szerkesztőségének elmondta: több évtizede már, hogy az intézmény magas szinten biztosítja már alsó tagozaton az idegen nyelv és a matematika emelt szinten való tanulását, 2019-től pedig már, mint sportiskola, több sportolási lehetőséget is biztosít az intézménybe járó diákok részére. A spotiskolai osztályok pedig rendre jól teljesítettek az elmúlt években, hiszen a mostani negyedikesek 80 %-a már a városi sportegyesületek egyikének tagja, vagy vesz részt az intézményi kézilabda oktatásban. Az intézményvezetője elmondta: a 2024-2025-ös tanévben is két osztályt indítanak, egy, amely inkább az idegen nyelvi oktatást helyezi előtérbe, és egy a már említett emelt sportolási lehetőséget. Mindezek mellett természetesen rengeteg program várja az intézménybe jelentkezőket; a hosszú évtizedekre visszanyúló rendezvények, mint a Deák Nap, a tematikus farsangi mulatságok, a szülők nevelők bálja minden évben nagy népszerűségnek örvend diák és szülői körökben egyaránt. A Deákban azonban nem csak a tanév közben van lehetősége a diákoknak jól érezni magukat, az alsósok részére minden évben szerveznek napközis táborokat, a felső tagozatosok pedig már a hatodik éve vesznek részt erdei gyalog és bringás vándortáborokban. Benczéné Németh Bernadett elmondta: a nyertes Erasmus pályázatnak köszönhetően pedig eljutottak már Törökországba, Romániába és Máltára is, az idei évben pedig egy olaszországi kapcsolat építésre lesz lehetőségük. Április 18-án reggel 9 és este 19 óra között, április 19-én pedig reggel 9 és délután 17 óra között várják a beiratkozó ovisok szüleit az iskolában. Az intézményvezetővel készített interjút pedig megtekinthetik a Barcsmédia Youtube csatornáján.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!