Most is véleményezik a képviselők a barcsi költségvetést

A városi költségvetés tervezése ugyanúgy zajlik, mintha képviselő-testületi ülések lennének. Minden a testület hatáskörébe tartozó határozat kapcsán elektronikus úton kapnak anyagokat a képviselők, amiket folyamatosan véleményezhetnek.

Az idei barcsi költségvetés kapcsán is így történt az egyeztetés. Koós Csaba, Barcs polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, a következő héten jönnek a második körös egyeztetések, itt már a költségvetések besorolása, bizonyos feladatok előtérbe hozása változhat, de a keretösszegek nagyjából adottak. A városvezető elmondta, a költségvetés első olvasata mindig egy amolyan kívánságlista. Minden szervezet elmondja mit szeretne, mennyit szeretne és ezt mennyi pénzből szeretné kivitelezni. Az első olvasat után, nagyon magas szám jött ki, mint minden esztendőben, de erre számítani is lehetett. Amivel már kalkulálhat a tervezés során, az a 4%-os minimálbér emelés és nagyjából már lehet tudni, mikor kapják meg az iparűzési adót a helyi cégektől, illetve az ahhoz kapcsolódó állami kompenzációt. Koós Csaba elmondta, lesznek ugyan „lyukak” a költségvetésben, de elegendő tartalékkal rendelkezik a város, át fogják tudni hidalni ezeket a problémákat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!