Miniszteri elismerést vehetett át Csonka Zoltán

Szakképzésben oktatók vehettek át elismeréseket az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központban 2021. augusztus 25-én, Vácon. Mint arról már korábban írtunk, a Kaposvári Szakképzési Centrumból Horváthné Madarász Zsuzsanna, a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium igazgatója részesült elismerésben, de Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Csonka Zoltán is, a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola korábbi igazgatója, díjazva ezzel a szakképzésben végzett eredményes és példamutató munkáját.
 

Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár és Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a méltatás során kiemelte, hogy Csonka Zoltán több évtizedes kitartó munkája során elérte, hogy jelentősen csökkenjen az iskolát elhagyó gyermekek száma. Az is elhangzott, a lemorzsolódás elleni tevékenység egyike volt Csonka Zoltán kreatív, problémamegoldó intézményvezetői tevékenységének.
Csonka Zoltán, 1989-ben kezdett tanítani abban az intézményben, melyben a mai napig dolgozik, s melynek 1995-óta, 27 éven át volt az igazgatója. Az idei tanévtől, oktató-nevelőként segíti az iskola munkáját.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!