Mindenki saját maga felel egészségéért

A táplálkozás szerepe 50 év felett az egészségmegőrzésben címmel tartott előadást Barcson Gubicskóné Dr. Kisbenedek Andrea. A PTE adjunktusa a Barcsi Szív Egyesület meghívására érkezett a városba.
 

Mozgás és kiegyensúlyozott étrend ez az egészség alapja, mondta el az Egészségtudományi Kar kutatója, aki többek között a táplálkozási szokásokról, az elhízás okairól, a súlyfelesleg felszámolásáról, valamint az ennek során elkövethető hibákról is beszélt a barcsi előadás során. Mint mondta, az egyenletes energia bevitel kihívás. Napi öt alkalomra kell elosztani a megcélzott mennyiséget úgy, hogy az ebéd legyen a legkiadósabb, azt a vacsora mennyisége kövesse, majd a sorban a reggeli következzék, a tízórai és az uzsonna csak kevés legyen. Megfogalmazta az elhízás Magyarországon is egyre komolyabb probléma, hisz szövődménye lehet magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség, anyagcsere probléma és rákos daganat kialakulása is. Gubicskóné Dr. Kisbenedek Andrea ugyan akkor elmondta, kis odafigyeléssel mindez megelőzhető, és nem is nagy ördöngösség kell hozzá. Csak 30 perc mozgás, és egészséges táplálkozás, melyben nincs tiltás, csak kerülendő mennyiség.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!