„Minden magyar felelős minden magyarért”

A határokon túl rekedt magyarokra is emlékeztek Barcson is június 4-én, vasárnap a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. 

Vasárnap délután a trianoni békediktátum aláírásának napját idézték fel az összegyűltek Barcson a Hősök terén, ahol Szászfalvi László, országgyűlési képviselő mondott beszédet. A politikus Reményik Sándor, erdélyi magyar költő szavait idézte szónoklatában, hiszen, ahogy Szászfalvi kiemelte, nincs más, aki jobban össze tudná foglalni Trianon tragédiáját. 
Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy Magyarország ezeréves történelmének a mainapig a legfájóbb eseménye 1920 június 4. a Trianoni Békediktátum aláírásának napja. Az igazságtalan és szégyenletes trianoni döntés értelmében hazánk elveszítette területének kétharmadát és vele együtt 3,3 millió magyar testvérünket-mondta a politikus. Június 4. ezért nemzeti gyásznap. Kihangsúlyozta: egy országot azonban nem a területének nagysága, hanem a nemzeti érzés, az együvé tartozás ereje teheti naggyá. Ezt mi sem példázza jobban, minthogy a határon kívül ragadtak ragaszkodása megőrizte magyarságukat, kultúrájukat, egyházukat. Éppen ezért nem csak gyászolnunk kell ezen a napon, hanem méltó módon emlékezni a megmaradásról és örülni annak, hogy itt a Kárpát-medencében és szerte a világban élünk, vagyunk, s újra egy egységes nemzetet alkotunk.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!