Mérleget vont a 2010-2019 közti időszakról Karvalics Ottó

Barcs leköszönő polgármestere a HÍD TV hétfői műsorában azt mondta: bár nem polgármesteri hatáskör, de a Barcshoz vezető főutak fejlesztésének hiányát kudarcként élte meg a két ciklus során. A városvezető hangsúlyozta: az elmúlt időszak beruházásaival több millió forintot spórol havonta az önkormányzat, hiszen az intézmények energetikai fejlesztése nagyban csökkenti a rezsiszámlát.

Csak a fürdő most elkészült gázmotoros beruházásával és a fotovoltatikus rendszerrel havi egymillió forint marad a barcsi kasszában. Karvalics Ottó köszönetet mondott a barcsiaknak az együttműködésért és jelezte: három beadott pályázat eredménye, a drávaszentesi bicikliút, a sóraktár turisztikai fejlesztése és a bölcsődei férőhelyek fejlesztése már a következő testülethez érkezik meg. Arra kérte a következő testületet, hogy fejezzék be a folyamatban lévő több mint 2 milliárd forint értékű beruházást, amelyre a forrás rendelkezésre áll. Karvalics Ottó jelezte: megújításra várnak a város főterei is, erre is félmilliárd forintot már elnyertek, de a munkát a választás után felálló grémiumnak kell majd végigvinnie.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!