Megvannak az országos angol verseny döntősei, csak a döntőnek nincs dátuma

30-30 diák jutott be a Széchényi Ferenc Gimnázium Országos Angol Versenyének döntőjébe, de nem tudni mikor tudja megrendezni az iskola.
 

A Nemzeti Tehetség Program keretében hirdették meg az idei évben is a hagyományos, sokakat vonzó angol versenyt középiskolások számára. A diákok lázasan bújták az angol regényeket, és kb. ezer fő vett részt januárban, tanintézményében az első fordulón. A fogalmazásokat a versenykiíró barcsi gimnáziumban javították,és korosztályonként a legtöbb pontszámot elért 30-30 diák jutott be a szóbeli döntőbe. A Széchényi Ferenc Gimnázium honlapján név szerint szerepelnek a továbbjutók, akik közözött egri, budapesti, debreceni és pécsi középiskolás is szerepel, no és egy barcsi is. Bóta Barnabás már rutinos versenyző, az előző évben országos 5. helyen végzett. Az idei szereplése azonban megkérdőjeleződött, akárcsak a többi versenyzőé, hisz nem tudni, hogy lehet-e idén majd döntőt tartani. Az eredeti dátum, 2020. április 24. lett volna.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!