Megkezdődött a pálinka főzés

Magánfőzés és bérfőzés keretében is lehetőség van pálinka előállításra, azonban a szabályok betartására mindkét esetben figyelni kell. Már a pálinkafőzés megkezdése előtt párlat adójegyet kell igényelnie annak, aki pálinkát akar házilag főzni, mondta el szerkesztőségünknek a NAV somogyi sajtóreferense.

Poszovácz Gabriella hozzá tette, párlat adójegyet az ellenérték befizetésével az igényelhet, aki rendelkezik desztilláló berendezéssel és ezt a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak is bejelentette. A párlat adójegy az 1 liter magánfőzött párlat után a 700 forint jövedéki adó megfizetését, illetve az 1 liter pálinka eredetét igazolja. Bérfőzés esetén 43 hlf mennyiségig 1 670 forint, míg az e feletti mennyiségre 3 330 forint a jövedéki adó.  Bérfőzetés esetén egy nyilatkozatra is szükség van, mely a főzetett mennyiségről szól, és arról, hogy ezen felül magánfőzés keretében egyikük sem állít elő párlatot.

A pénzügyőrök a folyamatos ellenőrzések során több esetben szembesültek azzal, hogy 43 hlf-t meghaladó előállítás és az ezzel járó magasabb adó megfizetésének elkerülése miatt elhunyt személyek adataival éltek vissza a bérfőzetők.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. szeptember 19-i soros ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!